A targoncavezetői tanfolyam alapfeltételei
A mai világban egyre inkább keresettek a különböző cégekhez a targoncákat kezelni tudó szakmunkások. Ezek a gépezetek nagyon megkönnyíthetik a rakodómunkások dolgát, ráadásul fel is gyorsul a munkatempó. Ahhoz, hogy valaki jogosult legyen egy ilyen típusú jármű kezelésére, szükséges letennie egy targoncavezetői tanfolyam keretein belül megszervezett szakképesítő vizsgát. Egy ilyen kurzuson való részvételnek van néhány előfeltétele, amelyeknek minden jelentkezőnek meg kell felelnie.
Egyik ilyen feltétel, hogy minden jelentkezőnek meg kell legyen a 8 általános végzettsége és a jelentkezés pillanatában már be kell töltse a 18. életévét. Ezután, mint a személygépkocsi jogosítványnál, itt is el kell végezni egy általános orvosi vizsgálatot, ahol többek között kivizsgálják a jelentkezők látását, hallását, stb. A targoncavezetői tanfolyam alatt minden leendőbeli gépkezelőnek kötelezően részt kell vennie az előre meghatározott mennyiségű elméleti, illetve gyakorlati oktatáson. Ez a kurzus általában 3 hetet vesz igénybe, ami egy záróvizsgával fejeződik be mindenki számára.