A szakemberek bebizonyították azt, hogy a világegyetemben folyamatosan tágul a tér, az általános relativitáselmélet Friedmann-Lemaitre modellje szerint. Ha vissza szeretnénk forgatni az időt, vagyis extrapolálni akarjuk ezt a tágulási folyamatot, akkor egy olyan végeredményt kapnánk, ahol az anyag, valamint az energia hihetetlenül nagy sűrűségű, valamint hőmérsékletű. Az ősrobbanás elmélete pedig éppen egy ilyen állapotú anyagból indul ki. Magát az ősrobbanás kifejezést használhatjuk szűkebb, valamint tágabb értelemben is.
Szűkebb értelemben arra a pillanatra értik a tudósok ezt a szót, amikor kb. 13,7 milliárd évvel ezelőtt a megfigyelt tágulás elkezdődött. Tágabb értelemben nemcsak a robbanás pillanatára és a tágulás kezdetére gondolunk, amikor ezt a szót használjuk, hanem az uralkodó kozmológiai paradigmára, ami az univerzum keletkezését, kialakulását és létezését, fejlődését magyarázza. Az ősrobbanásnak van egy olyan következménye, hogy a világegyetem a folyamatos tágulás miatt állandóan változik, teljesen eltér attól, ami a múltban volt, ahogyan attól is, amilyen a jövőben lesz.
A sok közül az egyik rivális elmélet az, hogy az univerzum állandó (steady-state), azonban ezt teljes mértékben megcáfolják a bizonyítékok, például George Gamow 1948-as előrejelzése, amikor is megjósolta a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást, amit aztán fel is fedeztek, ám 12 évvel később, 1960-ban. Ezt az elméletet az ősrobbanás folyamataira alapozva dolgozta ki a szakember, ami azóta tényszerű bizonyítékként is szolgál erre a folyamatra.